A magyar vitorlázás legendái
Lettner Ferenc

1955-ben a Kékszalagon a Nemere II. fantasztikus, máig élő rekordot állított fel. A legénység tagja volt Lettner Ferenc, aki most talán egy még nagyobb tettet hajtott végre: 94 évesen ismét végigvitorlázta a távot. Egy Dehler 34-es, a Settebello fedélzetén, amelyet fia Lettner Adorján kormányzott. Feri bácsi bő fél éve tudatosan készült, edzett a Kékszalagra, és a nekik közel 25 órás verseny alatt - a szokásos szigorú napirendjének néhány sarokpontjáról is lemondva - jórészt a cockpitban tartózkodott. Onnan élvezte az utat. Ezt megelőzően utoljára éppen ötven éve vitorlázott a Kékszalagon.



- Kérem szépen, a beszélgetést kezdjük azzal, hogy definiáljuk a jelenséget! Mi a csoda? A csoda az, amit valószínuleg senki sem vár és bekövetkezik. Ez volt az akkori Kékszalag, ami egy csoda volt.
- 1955-ről beszélünk?
- Arról. Az időjárás, a szélviszonyok, a barommetrikus viszonyok olyan egyedülálló jelenséget képeztek, amelyre nyugodtan mondhatom, hogy csoda volt. Nem fog még egyszer bekövetkezni! Két év múlva megismételtük, újra megpróbáltuk, de már azt nem tudtuk elérni, amit '55-ben. De hát az egy csoda volt, ezért nem ismételhető! Na! Ezután már beszélhetünk akármiről!
- Természetesen, beszéljünk arról a Kékszalagról! Mire emlékszik?
- Nemere II. Az egy olyan hajó, amelynek a freibordja magas, tehát aki kormányozza lent ül a lyukban. Nem úgy, mint a maiakon, ahol fent, magasan egy nagy kerék mögött áll a kormányos. Ez, aki ott lent ül, ez volt Németh István. Aki kérem, úgy mondom, vakon vezette a hajót! Persze nem volt vak. De kint állt az achternál ez a illír-horvát nevu fiú. Bilos.
- Bilos E. Lívió.
- Úgy van! Ô ott állt az achternál és diktált. Pista odalent a mélyből kérdezte, mit látsz? Látsz egy ilyen-olyan sárga épületet? Ha igen, akkor tudta, hogy balra kell menni. Látsz egy fehér templomot? És így vezette a hajót, (Akkoriban a Nemere kormányrúdján nem volt hosszabbító - a szerk.) és az egész mezőnyt. Elértünk Keszthelyre. Mikor látod a vörös partot? Az srégen szemben van Keszthellyel az északnyugati parton. Piros, mint a. izé feneke.
- A majom feneke?
- Nem akartam kimondani. Szóval abban a pillanatban kellett bevágnunk, amikor azt megláttuk. És úgy kellett lemenni, hogy tudjuk balról jobbra kerülni a bóját. Amely úgy lett annak idején kitéve, hogy "Öcsi, ülj be a bociba és menj ki! Itt van egy három és fél méteres rúd. Menj ki odáig, hogy még látod a mólót, és ott szúrd le!" Ez isten bizony így volt. Ezt kerültük. Jöttünk, Pista felnyomta a hajót, megfeküdtünk, felálltunk, átváltottunk, aztán irány Mária! Rögtön átvágni Máriára! Úgy jöttünk vissza mint az őrültek. És sikerült!
- Na most kérem szépen, pikantéria: rádióhír volt, hogy jövünk. Az asszonyok, a feleségek kint ültek a mólón, vártak bennünket. Megjelentek a rendőr sporttársak és begyujtötték őket! Úgy, mint rosszlányokat. Mi mások lettek volna a rendőrök szerint, ennyi fiatal nő, együtt a mólón?! Na kérem, volt itt egy párttitkár. Itt vannak az útódai most is. Szkalla elvtárs. Rendes, nagyon jó ember volt. Senkinek, se pro, se kontra itt Füreden semmi baja nem lett (az ötvenes években) és azt neki lehetett köszönni. Ma akármit mondanak rá egy rendes ember volt. Ott volt, ő járt el a rendőröknél, hogy legyenek szívesek, ezeket a szerencsétlen asszonyokat hagyják békén! Így meg tudtak a lányok bennünket várni.
- Milyen szél volt például a rajtnál?
- Mindig állandó szél volt. Háromnegyed háromról, vagy háromnegyed kilencről. Érthető, amit mondok?
- Raum. Éles, félszeles raum.
- Úgy van. És ez volt szinte végig, nagyon jó, egyenletesen fújó.
- Milyen erős?
- Nem volt viharos.
- Ötös?
- Vagy még gyöngébb is lehetett.
- Szóval négyes-ötös, félszél és raum között. Akkor teljes vitorlázattal mehettek. Ami a legjobb a Nemerének.
- Úgy van. Fönt állt Lívió és mondta, Pista pedig kormányzott.
- Akkor azon a Kékszalagon úgy fordult a szél, hogy még spinnakert sem kellett húzni?
- Nem. Amennyire visszaemlékszem, nem húztuk fel. Bár, talán egyszer, talán, mintha. Inkább csak azért, hogy más is dolgozzon.
- Ez mikor lehetett? Kenese és Siófok között? Vagy visszafelé, Tihany előtt?
- Hát, nem emlékszem. Siófokon nagyon keményen fordultunk tovább.
- Onnan élesen kellett menni?
- A siófoki bója eléggé bent volt. Arra mindig nagyon ügyeltek, nehogy gond legyen. Az sosem volt közel a parthoz. Tihany után kicsit Földvár elé mentünk és onnan a másik part felé.
- Badacsony felé?
- Nem még visszább.
- Révfülöp?
- Még idébb!
- Zánka?
- Talán. Igen Dörgicse! Zánka, Köveskál. Arra és onnan levágtunk.
- És visszafelé merre jöttek?
- A fonyódi oldalon. Ez egy csoda volt és semmi valószínusége, hogy megismétlődjön.
- És milyen volt ez a mostani Kékszalag?
- Hát. Kedves. Itt már én nem úgy ültem, mint akkor. Képzelje el a kormányost: áll a fiam, Adorján a nagy kerék mögött. Mit látsz fiam? - kérdezem. - Ezt látom apu. - válaszolja. Így ment a szöveg. - Várjál fiam, én most átülök a túloldalra, félek le fogok gurulni. Megtámaszkodom itt a teaasztalban az egész. Így ment a duma. Igaz, Adorján? Nagyon kellemes volt. Semmi bajom nem volt, semmi hányinger, rosszullét vagy ilyesmi. Ez persze a repülőmúltamból jött, hogy nem kapok hányingert.
- Repülős volt?

- Igen, de nem vadász! Közel földerítő. Azok a "hössök". Mindig kapnak vadászkíséretet, amit sosem látnak. A ruszkik nem lőttek le, mert azt hitték páncélozott a gépem, azért vagyok olyan lassú. Ronggyá lőtték a vásznazást. Ez egy hegesztett vázas szerkezet volt, HD-46-os szemétláda. Akkor is voltak panamák, nem azt vették, ami jó. Német vacak volt. Jöttem haza, meg kellett menteni a gépet! Leszállás, nem reptérre, terepre, ahol sikerül. Fejreállt, bumszti! A gázkar, egy V-alakú öntvény, itt az oldalamon kilukasztott. Kinevezték ezt hadisérülésnek! Maszlag. Ez döfött át, nem lelőttek! Én hazahoztam a gépet. Büszkén! A haverok meg mondták: "Te állatkert! Inkább hagytad volna ott ezt a sz..., ugrottál volna ki!" Jól letoltak.
- Visszatérve a Kékszalagra: a Makira emlékszik? A harmincasra (ma Hárpia), amelyik a második lett, és az ideje szerint csak egy félórányira jött a Nemere mögött?
- Nem emlékszem rá.
- Mennyire volt ennek a versenynek, az eredménynek visszhangja? Érdekelte az embereket?
- Hogyne! Hát persze nem a. hogy mondjam? A jobb embereket. Akik viszont ebbe a környezetbe, brancsba tartoztak azokat nagyon is érdekelte. Itt lent Füreden, a klubban a környéken, meg még Pesten is. A régi hajósokat, a fiatal vitorlázókat satöbbi.
- Vitorlázni mikor kezdett?
- Nem gyerekkoromban tanultam meg vitorlázni. Azért sajátítottam el tisztességesen, mert tudatosan tanultam. Kérem szépen, középiskolás koromban kaptunk a szüleimmel - az akkori viszonyoknak megfelelően - beutalást Siófokra. Ott pedig volt egy fiatalember, aki oda volt szerződtetve lotykáztatni a vendégeket. Az valahogy kiszúrt engemet, és azt mondta ez a fiú jöjjön be ide. Ô tanított engemet egy dingivel. Akkor sajátítottam el a gondolatot, hogy hajózni lehet, sőt kell! A következő évben egy Kalózzal vitorláztunk a papámmal. Azokból az "esmeretekből" kiindulva, amit ettől a Bejcsy Zsolt nevu fiatalembertől tanultam.
- Ez mikor történt? Mikor született?
- 1914. január 23-án születtem.
- Vagyis a harmincas évek elején kezdett hajózni. A vitorlázás szeretetének van ahhoz köze, hogy repülős lett?
- Nem. Az egy másik történet. Repültem Horthy Istvánnal is, láttam amikor lezuhant.
- Csak a háborúban repült?
- 73 évesen repültem utoljára. Volt egy TIT-gyulés Nyírágyházán, ahol mindenkit elvittek egy sétarepülésre. Én azt mondtam, hogy nem megyek csak ha vezethetek. Volt egy oktató, beültem a vezetőülésbe, ő mögém. Úgy startoltam, mint az ökör, de úgy szálltam le három kerékre, mint a golyó. Megtapsoltak!

- Visszatérve a vitorlázáshoz, hogy került a Nemerére?
- A Kohó és Gépipari minisztériumban dolgoztam főosztályvezetőként, hozzám tartoztak a hajózási ügyek. A Nemerén ott volt a Németh Pista. Valaki feljelentette Pestre a pártnak, hogy ő ott "urizál", mert vitorlázik. Nyalakodik az uraknál! Kaptam egy fülest, hogy segítsek rajta. Én elmentem a Fock elvtárshoz. Ô volt a miniszter, én voltam a házitanítója. Mondtam neki, hogy húzzuk ki ezt a Pistát a "szoáréból". Ô a pártból leszólt, és Pistát soha többé nem piszkálták. Gondolom hálából hívott el a Nemerére. De nem csak azt tette. Egy évre rá leköszönt a Vitorlás Szövetségben és engem választottak meg - titkos szavazással a szocializmusban! - ellenszavazat nélkül elnöknek. Biztos a Pista győzte meg őket. Ezt két évig bírtam, aztán pateroltak.
- Németh István a háború előtt dr. Tuss Miklós matróza volt, igaz?
- Igen. Az öreg Tussal a háború után a Centrál Kávéházban feketéztem vasárnap délelőttönként. De nem nagyon mertem vele kávézni, mert nem szerette befogni a száját. Amiket mondott, az abban az időben életveszélyes volt. Mindig attól tartottam, most visznek el minket

- Sokat versenyzett a Nemerén?
- Igen ott, akkor, jól összejött ez a garnitúra. Mindenki valamilyen jó poszton volt. Itt főkönyvelő, amott osztályvezető. Tudtunk segíteni, hogy a füredi hajógyár nyugodtan muködhessen, meg a hajónak is legyen nevezésre, amire kell. Umbulda.
- Ezt ma szponzornak hívják. Mi volt a feladata a Nemere legénységében?
- Én stágoltam. Luvstág-léstág. Akkor ahhoz még nem volt csörlő. Húztuk az acélsodronyt, akasztottuk a bikára. Ha elkéstünk már tépte is a kezünket. Meg gyakran megpattant egy acélszál, lepergett, elvágta a tenyerünket.
- Volt saját hajója is?
- Igen, egy Dragon, a Carioca. Hankóczy-rajzok alapján Pesten épült az Epernél. Ócska kis vontatóval hozták a Dunán és fel a Sión. Egy orr-fül-gégész főorvosnak épült, aki a feleségéről nevezte el Karinának. Ôk aztán disszidáltak. Én az apjától vettem meg rendes, becsületes áron, nem valami bagóért. Átkereszteltem Cariocának, megvan ma is valahol. Ezzel tíz évig versenyeztem. Nem voltam valami nagymenő, egyetlen futamot nyertem.
(Lettner Ferenc, amikor 1957-ben lemondott az MVSZ elnöki posztról eladta a hajóját is, és tizenöt évig nem ment a Balatonra. De erről nem mesél - a szerk.)
- Mostanában, kilencvennegyedik életévében mivel tölti az idejét, ha éppen nem kékszalagozik?
- Nekem egy szórakozásom van. Akvarista vagyok. Akvarelleket festek. A bal kezem béna, ezzel csak támasztani tudok. Akkorát csinálhatok, amit meg tudok így tartani, tehát kicsiket. A legnagyobbat megnézheti a falon. Csak nem szabad hozzáérni! Az a Yokohama, postahajó volt Japán és San Francisco között. Nekem szövegben van meg, de elképzeltem, és meg tudtam konstruálni.
- És jövőre is indulna a Kékszalagon?
- Igen, elindulok.

Ruják István